háromhét.zip

2008. február 26., kedd

Oké, tudom. Kicsit lemaradtam, de most kaptok egy tömörített verziót az elmúlt két vagy már lassan inkább három hétről. Valahol ott hagytam abba hogy 02.05, kedd. A következő nap édes semmittevéssel telt, majd csütörtökön ismét suli. Advanced Graphics. Jónak tűnik, de a tanár kissé hadart. Ezen a napon lőttem egy-két képet a campusról, megelégelvén, hogy nincs elég. Idill Pénteken rövid, közös látogatás a városházára, mindenki visszakapta az útlevelét, mivel azt még vasárnap elkobozták mindenféle adminisztrációs dolgok miatt. Városháza után egy gyors banklátogatás, hogy legyen már VÉGRE nekünk is Chipknip (tudjátok, a kólaautomatás bankkártya). Ezt követően a két magyar sráccal kerestünk egy boltot, hogy némi élelemre tegyünk szert. Egyszer csak jött az infó Kornéltól, hogy estére vinni kell valamit, mert megyünk megbeszélésre. Még korábban felmerült egy esetleges Magyarország prezentáció elkészítése az itteni népeknek, általunk. De persze csak gondolati síkon. Így csatlakoztunk Norbival és Kornéllal két cseh lányhoz (ők is akarnak prezit) este 7 körül. Ez az egész bemutató dolog úgy jött, hogy az ESN 02.19-re tervez egy Country Presentations-t, ahol mi is felléphetnénk, de egyeztetni kell Ferryvel a részleteket. Így célba vettük a 399-et, ahova meg volt beszélve a találka. Ez egy épület a sok közül, de itt csak nemzetközi diákok laknak és a történelem folyamán valahogy elhíresült. Elég sűrűn nyomnak partykat, talán ezért :). Megérkeztünk aztán nem volt teljesen világos, hogy egy megbeszélésre miért kellett hozni valamit. Kiderült, hogy a csehek Ferryvel egyetemben azt találták ki, hogy egy kis vacsi és némi bor társaságában ejtenek sort a kötelezettségekre. Egyből főzőcske partyba torkollott az este. Ettünk holland kaját (krumplipüré salátával és sonkadarabokkal összekeverve, mellé pedig egy darab sültkolbász) és ízelítőt kaptunk a cseh konyhából is, de azok csak ilyen gyorskaják voltak (mint pl. tojáskrém kenyéren). Még délután a shopping során bedobtam az ötletet, hogy vihetnénk vadászt! ;D Így egyből mehet mellé a sztori. Így is lett. Ferry, holland létére teljesen rákapott :D. Enrico, az olasz srác meg minden egyes újratöltésnél szörnyűlködött, hogy mit művelünk azzal a borral. Nagy bor szakértő, ahogy az összes francia is. Meglepő módon egyre több ismerős jelent meg a helyszínen, pedig nem volt még meg mindenkinek az összes ember elérhetősége. Akkor épp azt a fázist éltük, hogy egyfolytában telefonszámot, MSN címet vagy épp emailcímet cseréltünk. Ezek után borozgatással folytattuk, majd megismerkedtünk kicsit a ház lakóival is, mert közben ők is lassacskán csatlakoztak hozzánk. Egyszerűen fantasztikus volt. Mindenki iszonyatosan közvetlen, a világ minden tájáról. A konyha ajtaján volt egy papír, rajta 1-től 10-ig a számok kb. 15 nyelven. Magyar oszlop nem volt, így mindenképpen pótolnunk kellett! Gondoltátok volna, hogy a 4 megy a legnehezebben a külföldieknek? Nehezen boldogulnak a kettős msh-kal. Lásd a nevemet is így ejtik: Nagí. Vicces. A másik nyelvén való szavak tanulása szinte már állandósult, egyfolytában szavakról, szokásokról beszélgetünk. Olyan fél 2 környékén elhagytuk a 399-et és Henri bedobta, hogy esetleg náluk folytathatjuk. Mentünk a farmra. Végre szemügyre vehettem belülről. Hát mitmondjak, más. Sokkal jobb mint az én szállásom. 5-en laknak majdnem egy egész házban. Az este folyamán beszélgettem Ferryvel a zenéről, mellesleg ő volt az egyetlen holland a társaságban. Végre egy ember aki tudja mi az az ID&T, bár nem túl nagy trance rajongó, de akkor is! ;) Később kiderült, hogy mindannyiunk közül egyedül Eirik volt katona, mert Norvégiában még mindig besorozzák a fiatalokat. Igazából jó kalandnak tartotta, de ami a legjobban tetszett az az volt ahogyan egy mondatban összefoglalta a lényegét:

Megtanultuk hogyan kell egy hétig feltartani az oroszokat a hegyekben, amíg az amerikaiak ide nem érnek.
Ennyi volt a péntek. Másnap délelőtt Vincenttel és a farm lakóival átruccantunk Németországba (a 3 franciából 3-nak van kocsija :). csomagtartó és a kajákMellesleg csak 13 km. A határt összesen egyetlen tábla jelezte, nyoma sem volt határátkelőknek. Alapvetően tényleg olcsóbbak voltak mint a hollandok, de itt is feltűnt hogy rengeteg minden ugyanannyiba kerül mint nálunk (Magyarországon). Este hogyhogy nem buliba invitáltak minket, mivel anélkül nincs élet a Twentei Egyetemen, hogy ne tudnád mi az a 399 és milyen is ott partyzni. Mielőtt azonban megindultunk volna eme ház felé Mathieu és Eirik lakhelyén tartottunk egy kis dumapartyt. A tali talán legemlékezetes pontja az volt, amikor a zenéről kezdtünk el beszélgetni. Egy finn, egy norvég, 3 francia és 2 magyar képviselte saját nemzetét és zenéjét. Rádöbbentem hogy rajtunk kívül mindenki tud mondani legalább EGY (ha nem több) olyan előadót vagy bandát, ami 5-nél több országban ismert, mondjuk úgy világhírű. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve bedobtam hogy játszunk. Eirik laptopján, a youtube segítségével hallgattuk a zenéket. Feladat: mindenki válasszon egy zenét, de leginkább együttest ami az országára a legjellemzőbb. Kommentekbe kérem hogy ki mit választott volna Magyarországnak és pár nap múlva megmondom én mit választottam :). Aki meg már tudja és beírja annak eltöröm a kezét. Ezt még egy játék követte, ami már inkább személyes volt. Mindenkinek a kedvenc számát kellett bemutatni és elmesélni miért. Fiúk :'(. Csak értetek egy place for my headet kértem. ;) Ezen kellemes játékok és pár sör után megcéloztuk a 399-et. Nagyjából úgy néz ki ez a ház mint egy piramis, 3 szinttel. Az alsó kivételével minden szinten olyan szobák vannak, melyek saját zuhanyzóval, vécével és kis főzőfülkével rendelkeznek. A földszinten két nagy konyha van. Mindkettő előterében pedig egy-egy kisebbfajta lounge area, hogy ilyen szépen fejezzem ki magam. Könnyen kitalálható hogy ha buli van akkor ez a két konyha és két előtér ad helyet mindennek. Jó sokan voltak, de tetszett. Vasárnap kis pihi után ESN szervezésű teremfocira neveztem. Jól jött egy kis mozgás, plusz a sportcentrumot is megcsodálhattam belülről. A következő csütörtökig eltelt napok már homályosak (ezért kell rendszeresen postokat írnod.. EJNYE BEJNYE gábor... csupakisbetűvel), de mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy ezalatt került sor az első mosásra, amit hálisten minden komplikáció nélkül levezényeltem. Szárítógép irányítópult. A szemfülesebbek már észrevehették, hogy a képek között egy apró versenyt hirdettem, miszerint aki az adott típusú mosógéphez és szárítóhoz küld magyarnyelvű leírást annak egy 6-os csomag belga sör üti a markát. Most amikor a bejegyzést írom, sajnálattal kell közölnöm, hogy megvan a nyertes. De akiben egy világ dőlt össze az ne szomorkodjon, mert ha tovább olvas kiderül, hogy van még esély. Mielőtt rátérnék a csütörtökre persze el kell mondjam, hogy kedden ott voltam a Vestingbárban, integettem is, de semmi említésre méltó nem történt. Tehát csütörtök. Úgy indult az egész este, hogy kb. 23:00-kor Vincent bekopogott nem-e akarok bemenni a városba mert pár ember a 399-ben gyűlekezik. Hozzá kell tegyem, hogy azóta rájöttem itt MINDEN "későn" kezdődik. Gyöngyösi mércével későn :). Az ok, hogy miért pont csütörtökön pusztán annyi, hogy az egyetemi népek itt is ekkor járnak bulizni. A campuson csak kedden van Vestingbar (persze minden nap nyitva van, de csak kedden vannak többen mint 30), csütörtökön a városba megy mindenki. Így gondoltam ezt is meg kell nézni, hiszen a városban még igazi szórakozóhelyen nem voltam. Először tehát 399, ahol várakozásaimmal ellentétben nem voltak sokan. Kb 6-7-en voltunk. A következő két órában ismét a multikultis eszmecsere mindenféle megnyilvánulására került sor. Ilyenekről volt szó, hogy pl Franciaországban MINDEN filmet kivétel nélkül szinkronizálni kell. Sőt! Törvény kötelezi őket hogy minden reklámfeliratot is lefordítsanak. Csak hogy egy párat említsek, képzeld el a We lovin' it vagy az Always Coca Cola francia verzióit egy 4X2 méteres óriásplakáton. Az emailre és a spamre is külön francia szavuk van. Norvégiában esetleg 6-7 év alatt nézhetsz moziban szinkronos filmet. Egy mexikói és egy olasz kolleginával pedig közösen rádöbbentünk, hogy mindannyiunk országában Tom Cruiset ugyanaz a színész szinkronizálja mindig. Micsoda érdekfeszítő gondolatok :D, bocs. Élőben durvább. Eme fantasztikus beszélgetést követően Vincenttel és Renaudval felkerekedtünk hát hogy megnézzük a híres Lunatic nevű diszkót a városközpontban. Jó kis hely volt, de mégis az az érzésem támadt hogy a világon mindenütt megvannak bizonyos tipikus diszkóvonások. Értsd itt is van kopasz kigyúrt a bandával, meg megközelíthetetlen szőke cicababa. Nem volt belépő, viszont alkoholt csak helyi diszkó-tallérra kaptál, amit a bejáratnál lehetett kiváltani. Egy sör (3 dl) 1 euró. Szabályosan rosszul éreztem magam odabent mert az emberek 90%-a magasabb volt mint én ! A velem lévő két francia meg még nálam is kisebb volt. A zene az szintén új műfajt képviselne Magyarországon. Képzeld el azt amikor van három cédéd. Az egyiken 90-es évek pop és diszkóslágerek, a másikon a legmenőbb R'n'B és esetleg D'n'B számok, a harmadikon pedig jó kis kemény hardhouse. Végy egy DJ-t és folyamatosan keverd a cédéket, úgy hogy egy számot nem játszol tovább 1 percnél. Máris megkaptad a holland "falusi" DJ-t. Mivel most falun vagyunk amúgy, de ez egy másik történet. Ettől függetlenül tök jól éreztem magam, nemsokára csatlakozott hozzánk egy Erasmus csapat főleg spanyolokkal és mexikóiakkal. Mikor bezárt a dizsi egyéb alternatívák után kutatva, arra jutottunk hogy folytassuk az estét egy városi "koli"-ban. Azért hívom kolinak, mert kinézetre meg külsőre legalább kezd hajazni a magyar típusra, de attól még továbbra is mindenkinek saját szoba+wc+zuhany kombó van :). Fernando és Dani, a frissen megismert két spanyol srác laknak itt. Jó fejek voltak, beszélgettünk sokat Spanyolországról. Mostmár azt is tudom, hogy állítólag jó a spanyol kiejtésem és hogyha végre eljutok oda, melyik részt válasszam. Granada--> tengerpart, történelmi helyek, jó partyélet és olyan csajok akik ráD vadásznak, nem te rájuk :). Egy gyors hazabicaj az egyetemre, majd végre nyugovóra tértünk, nem mondom meg mikor. Egyetlen fontos részletet felejtettem csak el, mégpedig hogy csütörtök délelőtt ebédre voltam hivatalos. Az informatika kar szervezett egy Meet & Greet ebédet a frissen érkezett ERASMUS-osoknak és Mastereseknek. A képek magukért beszélnek. Tipikus dutch ebéd volt, vagyis szendvics és változatai. Kimondottan ilyen alkalmakra fenntartott kis bárban voltunk az egyik "informatikai" épület pincéjében. Majd nézd meg.
Következő állomás talán a vasárnap. A hétvége maradék része nyugalomban, egy pici tanulással és pihenéssel telt. Viszont vasárnap rászántam magam hogy főzzek végre valamit. Mielőtt még megszólna valaki, egyrészt minden nap ettem valami meleget, másrészt azért nem főztem eddig túl sokat, mert ebben a konyhában nem akarok. Majd ha átköltöztem. Jáh! Tényleg. Csütörtökön azt is elintéztem. Március 5. után költözök a farmra!!!! Oda ahova szerettem volna. Fullos kecó lesz és a többieket is ismerem. De erről majd kaptok időben képeket. (ott másfajta mosógép van, úgyhogy ;) Szóval vasárnap főztem. Sült csirkemell falatok rizzsel. Pórias és egyszerű, de nekem nagy lépés volt :).Az első! Amúgy ha esetleg kifelejteném, azért még járok suliba és tanulok is, de ezek a sztorik gondolom jobban érdekelnek benneteket.
Következő állomásunk 02.19 kedd. Este 20:30-tól Country Presentations az ESN szervezésében a Vestingbar vetítőtermében. Ma este Hollandia, Mexikó és Csehország mutatkozik be, de azt hallottuk hogy később majd szeretnének lehetőséget adni másoknak is (még van remény, csak hozzon már valaki egy BOGRÁCSOT, na meg vegetát, meg akkor már egy kis csípős gulyáskrémet is). Ha már bogrács. Szóval ez úgy nézett ki, hogy mindenki nyomott egy rövid powerpoint prezit, majd a végén esetleg jellegzetes játékok, de mindenképp valami kaja és pia, csakis kóstolni. A hollandokat Ferry képviselte. Tudtátok hogy a sok sztereotípián kívül a hollandok jellegzetesen kapzsik? Nem is értem teljesen, hogy fér meg a totális aztcsinálszamitakarsz és ez, de ők mondták. Az előadás vége előtt játék! A neve hasonló volt ehhez: petje op, petje ouf (ejtsd: peccs op, peccs of). Ez azt jelenti előbbi esetben hogy emelem kalapom, utóbbiban pedig hogy leveszem kalapom. Mindenkinek fel kellett állni a teremben és kaptunk egy kis sisakok, ami a kalapot szimbolizálta. Ferry feltett egy kérdést a hollandokról és ha úgy gondoltad igaz, akkor kalapot emeltél, ha pedig hamis akkor levetted azt. Majd megmondta a választ és aki nem talált annak le kellett ülni. Arra ment ki a játék hogy végül egy ember maradjon, persze nem így lett. 10 ember maradt állva a kb 60-ból, köztük énis. De kaptam érmet! petje op, petje oufIlyen kis gagyi, de jó lesz emléknek. Persze szerencse is kellett hozzá, mert a vége felé már mindenki súgott nekünk :D. Egy kis tipikus "medvecukor" kóstolás és még egy két apró csipsz-szerű cucc, majd következtek a mexikóiak. Alapvetően jók voltak, csak picit túl sok hangsúlyt fektettek a powerpoint slidera, ami telis-tele volt adatokkal és képekkel. Ez a végére már kezdett sok lenni. Lehet hogy nem arra lettem volna kíváncsi hogy hol van pontosan az összes azték emlékmű, de amúgy mutattak frankó dolgokat is. A végét is elbénázták. Osztogattak tekilát, de nem jutott csak a fél társaságnak, köztük nekem se. Ellenben hoztam egy kis sós-csilis _édességet_ . A következő fellépő a cseh alakulat volt. Annak ellenére hogy elég sok problémájuk akadt a géppel, szerintem tök jó volt.
A legfontosabb és legmegdöbbentőbb adat: az egy főre jutó sörfogyasztás literben kb. 160 liter, amivel elsőnek számítanak Európában megelőzve még a németeket is.
Ebben benne vannak a csecsemők és az öregek is :). Az ő kóstolójuk tetszett a legjobban. Ami a kajákat illeti, volt valamilyen fokhagymás paradicsomos leves, mezei meggyes rétes (ami nekünk nem volt új, másoknak igen) és egy kis fokhagymás krumplilángos (vagy lepcsánka, tócsni, macok stb.). Jól belaktunk mert a macok nem nagyon fogyott! Emellé természetesen elmaradhatatlan volt egy kis becherovka és a cseh gyümölcspálinka, a slivovica szigorúan kóstoló méretben. Meg kell hagyni jó volt egy kis pálinkát ízlelni, mégha nem is volt olyan jó mint a mondjuk a solymosi kerítésszaggató vagy az abasári papramorgó. Ezzel véget is ért az első Country Presentations (ESN Country Presentations képek.), ellenben az este még közel sem. Sikerült zárásig beszélgetnünk. Időközben megismerkedtem Shirinnel - Németo.(ILYEN NÉV NINCS IS!%+/""+%"), akinek a nevét kb 8 sikertelen próba után csak leírva értettem meg, majd Deniaval - Görögo., akinek nem tudom hogy kell leírni a nevét és Lucassal - Hollandia. Vestingbari pillanatŐ az első ember, aki 110%-ban otthon van a trance kultúrában. Zárás után az ő konyhájukban folytattuk az estét. Többek közt megtudtam, hogy megy a Trance Energyre, valamint hogy jelenleg annyi pénzt kap a kormánytól a tanulmányaira, mint én fogok diplomás kezdőfizetésként :). Mindenesetre most már van egy ember aki segíthet eligazodni a helyi trance viszonyokban.
Szerdán ismét ESN program: bowling a Go Planetben. Hú! Magáról a Go Planetről MÉG nincs képem, de mindenképp kell. Képzelj el egy Duna Pláza méretű szórakozó ?plázát? (inkább épületet). Erről eddig miért nem mesélt senki??? Mindenesetre egy 5 perces közös tekerés után kb. 50-en megszálltuk a Bowlingot. 14 pálya + két Giardinetto (vagy a pestieknek Anna kávézó) méretű "bár" + egy kisebb terem léghokinak, pénzbedobós lovaglós Bambinak meg ilyen ökörségeknek. Ugyanakkor elég drága --> 20 euró egy óra, de mivel ez központi szervezés volt, így 2,5 euró volt / fő. Ha esetleg valakit érdekel, íme a csapatunk összetétele (még továbbra is feltűntetve a nemzeteket): Enrico - olaszo, Vincent - franciao, Kornél - magyaro, Norbi - magyaro, Eirik - norvégia, Hana - cseho, Ivana - cseho, Emilie - portugália, Gabriele - magyaro. (persze ez csak Enrico vicce volt:) (( ugyanakkor zárójelzárójel: eddig kb 3 vagy 4 különböző emberrel találkoztam, aki elsőre olasznak nézett ?wtf? )) Végül talán Kornél nyert, de ez nem is számított igazán, hiszen szórakozni mentünk. Az 1 óra játékidő leteltével mindenki megindult haza, de egy páran csatlakoztak hozzánk és most kivételesen a mi konyhánkat szálltuk meg. Az én laptopom szolgáltatta a zenét, így amikor egy-egy sláger csendült fel a Republictól, az Eddától, a Tankcsapdától, Sub Bass Monstertől, Fenyő Mikitől vagy éppen Komár Lacitól akkor mindig lehetett magyarázkodni mit is hallunk. Ez az este azonban rövid (heh :D) volt, valamivel éjfél előtt mindenki nyugovóra tért.
Eljött hát a nap. Csütörtök (02.21). Eddigi főzőkarrierem csúcsa. Tökéletes improvizáció, harmónikus, utánozhatatlan MAGYAR ízek. Pörkölt: Még délután bevásároltam a hengeloi C1000-ben. Már régóta mindenki ódákat zengett erről a helyről, hogy milyen olcsó. Nos valamivel igen, de annyira nem, ugyanakkor ez is 10p bicajjal. Csak hogy a világökörség részévé váljon (és nekem is megmaradjon emlékbe) és mindenki kifejezhesse mély undorát vagy épp tengermély tiszteletét, íme a recept alá nagyo:

Hozzávalók 2 főre:

5.5 dkg sertéscomb, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 kis fokhagyma, 1 paradicsom, pirospaprika, só, bors, egy fél csomag olasz tészta, kis tejföl.

Elkészítés:

A hagymát kevés olajon üvegesre pirítjuk. A fazekat a tűzről lehúzva hozzáadjuk a pirospaprikát, majd kis keverés után felöntjük éppen annyi vízzel hogy ellepje azt. Ha elforrta levét, hozzáadjuk a kockákra vágott húst és azt addig pirítjuk, amíg kérges nem lesz minden darab. Ekkor hozzáadjuk az apróra vágott paradicsomot, fokhagymát, ízlés szerint sót, borsot, majd felöntjük annyi vízzel hogy éppen ellepje a húst. Közepes tűzön, kevés párolás után, fedő nélkül hagyjuk elforrni az összes vizet. És kész is.

Pörkölt alá nagyo
Mellesleg itt NINCS tejföl. A C1000ben találtam először, 5 bolt közül. Tényleg nem tudják mi a jó. El sem tudjátok képzelni milyen volt, amikor először belenyaltam a pörköltbe és 3 hét után újra MAGYAR ízeket éreztem... Ha átköltözök végre a farma, akkor mindenképpen be fog indulni a főzőcske.

Eme csodálatos csütörtöki vacsi után egy laza péntek következett. Éjszaka fél 1-kor még Kornél bekopogott, hogy nem akarok-e csatlakozni pár emberhez a Vestingbarban, de nemet mondtam! Szombaton érkezett Balázs. Szintén ITK-s, ő volt itt tavaly egy fél évet. Most azonban csak két hétre jött egy kis szakmai gyakorlatra. Délelőtt ütköztünk, majd egyből be a városba, ahol az ő vezényletével megcsodálhattam a szombati piacot. Később csatlakozott hozzánk Henri is. Ettünk egy kis helyi junkfoodot: olajban sült máj, fűszeres hagymával. Fincsi. Mentünk egy-két kört, majd szupermarket, kicsi shopping és vissza a campusra. Mivel Balázsnak még nem volt biciklije, így busszal közlekedtünk. Tulajdonképpen akkor jöttem rá, hogy amióta itt vagyok (vagyis 3 hete) ez volt az első alkalom hogy gyalogolnom kellett. Persze az első napomat leszámítva. De azóta csak bicikli. Megnézte a szállásomat, én is az övét, majd pár sör kíséretében dumáltunk kicsit. Este 8-ra Henri meginvitált minket a farmra, hogy együtt készülhessünk az esti bulira, amit Mathieu és Eirik háza szervez. A farmon ismét csevely, kártya. Megtanultunk shitpants-et játszani, ami egy finn kártyajáték, de le merném fogadni hogy nálunk is létezik csak nem emlékszem a nevére. Végre körbevizslattam teljesen a házat. Láttam a leendő szobámat is. Zsír. Este csináltunk vadászt. Apró megjegyzés: Csehországban a VBK-t úgy hívják hogy mussolini. Jó kis házibuli volt, több beszélgetéssel, kevesebb tánccal. Vasárnap pihi. És ma hétfő van! Utólértem :P magam :P. A mai nap abszolút sikeres volt. Reggel volt egy meetingünk a tanárnővel és pár sráccal. Megvitattuk a fejlesztési terveket a Trénerrel kapcsolatban. Ezt követően ebéd a menzán, bolt, majd szereztünk bicajt Balinak. Voltam a helyi fizioterapeutáknál is, hogy lebeszéljek egy időpontot holnapra, mivel konzultálnunk kell pár szakemberrel. Beugrottam a könyvesboltba is, végre megérkezett a könyv, amit három hete rendeltem. Délután még egy kávé is belefért Vincenttel a Vrijhofban. Este Balázs átjött vacsizni, mivel az ő szállásán nincs konyha.

És most itt vagyok, ezt írom, már két hete elkezdtem amúgy, de vége. Ezentúl kisebb részletekben kapjátok remélem. A végére még egy szösszenet. Amikor recepteket keresgéltem a neten, ezt a vidit találtam. Balaton, uborka, zene és 4:45-től figyeld :). Ez innen kintről annyira magyar hogy el sem hiszitek:

Bejegyezte: nagyo dátum: 7:48
4 megjegyzés
Névtelen írta...

Dejó, hogy írok egy oldalas kommentet, és nem jelenik meg...


Shitpants -> Svindli


- Szasza

2008. február 26. 10:42  
Névtelen írta...

Valami hiba van az éterben. Mindegy, lényeg a lényeg, most 10 évre előre lerendezed a buli igényedet Gábor, ahogy látom. A kajáról amit csináltál pedig nem tudom eldönteni, hogy jó-e vagy nem, hiszen az én tudásom a tea+bundáskenyérben kimerül. :D

- szasza

2008. február 26. 10:44  
Névtelen írta...

mi az a VBK?

2008. március 4. 9:28  
nagyo írta...

VBK alias VörösBorosKóla, vagy vadász ahogy felénk hívják.

2008. március 4. 14:51  

Megjegyzés küldése